Blog

Bejelentkezés

Tibay Rózsa - ismertorvos.hu

2013. június 20., csütörtök

Csak okosan

Ahogy az előző bejegyzésben írtam a helyes táplálkozáshoz a családon keresztül vezet az út. A kisgyermekkorban kialakuló jó étkezési szokások az egész életre kihatnak. Ebben az életkorban még a gyerekek táplálkozásában a szülők töltik be a kulcsszerepet. A kívül állók kevéssé vannak még hatással, de azért a közösség erejében  ( bölcsőde, óvoda, hasonló korú társak) is bízhatunk. A gyerekek szívesebben kóstolnak meg dolgokat ha a többiek is szeretik.
Ebben az életkorban ügyelnünk kell arra, hogy a gyerekek minél többféle ételt, élelmiszert megismerjen. Ha lehetősége van erre kevéssé lesz válogatós. Fontos ez  azért is, mert minden élelmiszerben más-más típusát tekintve tápanyag van nagyobb mennyiségben. A gyermekünk étrendjében szereljenek a kalcium dús tej és tejtermékek, az energiát biztosító teljes kiőrölésű gabonafélék, müzlik, az élelmi-rostokban gazdag zöldség- és főzelékfélék és gyümölcsök, valamint az izomépítéshez szükséges sovány húsok meg a tojás. Gyermekünknek az édes ízről, az édességről sem kell lemondania hetente 1-3 alkalommal főétkezések után kínáljuk desszertnek a süteményeket, csokoládékat, pudingokat. Kulcsszó a mértékletesség és,hogy az édességek soha ne helyettesítsenek vagy váltsanak ki egy étkezést. Tartsuk fent desszert illetve jutalmazó jellegüket.
Most kánikulában különösen fontos, de általános igazság,hogy mindig gondoskodjunk a megfelelő folyadék bevitelről. Legjobb szomj oltó a tiszta víz, de kínálhatunk frissen préselt zöldség- gyümölcs leveket, cukor nélküli teákat a gyermek ízlésének megfelelően. Lehetőség szerint kerüljük a szénsavas és cukrozott üdítő italokat, ezek nem gyermekünknek valók.

Néhány jó tanács:  Mit kínáljak? 

  • A szilárd táplálékok bevezetésekor kínáljunk minél többféle tápláló zöldséget, gyümölcsöt.
  •  Lehetőség szerint minél több étkezésnél üljön egy asztalnál a család. A napirendben egyik legfontosabb a rendszeres étkezés, a közös étkezések pedig étvágygerjesztő hatásuk mellett fontos és meghitt alkalmai a jól működő családnak.
  • Hagyjuk,hogy gyermekünk jelezze ő éhes vagy pedig már jóllakott. Ne erőltessük tovább az evést ha úgy döntött befejezte tele a pocakja, és ne erőszakosodjunk vele ha úgy érzi nem éhes. Ugyanez az "erőszak mentesség" érvényesüljön minden étel kínálásakor... higgyük el egyetlen gyerek sem hallt még éhen ,mert nem ette meg a spenótot.
  • Ha gyermekünk általa eddig ismeretlen, gyümölcsöt, zöldséget vagy ételt kóstolt meg (ami esetleg nála nagy számba megy) akkor jutalmazzuk bőségesen dicsérettel vagy valamilyen apró ajándékkal, semmiképpen ne édességgel. Bátorítsuk, hogy több zöldségfélét, gyümölcsöt fogyasszon.
  • NE tiltsuk túlzottan az egészségtelennek tartott ételeket. Inkább hangsúlyozzunk, hogy mely ételek egészségesek, ízletesek táplálóak számára.
  • Zöldségből nagyobb adagot kínáljunk és lehetőleg kezdő ételként tálaljuk, így egyszerre nagyobb mennyiség fogy el belőle. Különböző formára vágott, játékosan elrendezett gyümölcsökből, zöldség falatokból jellemzően többet fogyasztanak a gyerekek.
  • Édességet ne este lefekvés előtt adjunk a gyermekünknek. Lehetőleg mint írtan főtekézések után desszertnek adjuk!
Képek forrása: https://www.facebook.com/KreativHarmony

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése